The Burial of the Count of Orgaz összefoglalása

Az Orgaz grófjának temetése (angolul: The Burial of the Count of Orgaz, spanyolul: El Entierro del Conde de Orgaz) El Greco, a görög származású reneszánsz festő, szobrász és építész 1586-ban készült festménye.

Széles körben a legjobb és legnagyobb művei között tartják számon. Szó szerint: a festmény három és fél méter széles és majdnem üt méter magas).

A kor egyik népszerű helyi legendáját ábrázolja. A kivételesen nagyméretű festmény két részre van osztva, felül égi, alul földi, de a kettősség benyomását kevéssé kelti, mivel a felső és az alsó rész kompozíciósan össze van fogva.

A festményt a művészettudósok dicsérték, többek között úgy jellemezték, mint „Spanyolország történetének egyik legigazabb oldala”, mint a nyugati művészet és a késő manierizmus remekművét, valamint mint Greco művészi stílusának megtestesítőjét

Témája

A festmény témája a 14. századi legenda, Don Gonzalo Ruiz de Toledo eltemetése, aki Orgaz város polgármestere volt, és jócselekedetei révén a Santo Tomé templomot bővítette. A legenda szerint Szent István és Szent Ágoston leszállt a mennyből és személyesen temették el. A festmény részletezi a csoda eseményét. Az epitáfiai felirat a falban latin nyelven hivatkozik a csodára.

El Greco modernizált néhány elemet, például egy 16. századi temetési menet vonását, a szentek ruháit és tolnai alakokat bevezetve, hangsúlyozva a szentek tiszteletét és a jócselekedetek jelentőségét az ellenreformáció kontextusában.

Története

A festményt a Santo Tomé templom Szűz Mária mellékkápolnájára rendelte meg Andrés Núñez, Sao Tome plébánosa, aki kezdeményezte a grófi sírkápolna felújítását. Az 1586-ban aláírt szerződés konkrét ikonográfiai követelményeket rögzített, és meghatározta a festmény leszállításának határidejét. El Greco gyorsan dolgozott, és a festményt 1587 vége és 1588 tavasza között fejezte be.

A vitás értékbecslés után a festő elfogadta a kompromisszumot és 13 200 reált kapott érte.

A festményt azonnali népszerűség övezte, részben a korabeli Toledo neves embereinek élethű ábrázolásának köszönhetően. El Greco azzal tisztelgett a város vezetői előtt, hogy megörökítette őket a művészetén keresztül. A festmény nemcsak művészete miatt lett csodálat tárgya, hanem a korszak toledói személyiségeinek portréinak egyedi gyűjteménye miatt is.

The Burial of the Count of Orgaz festmény elemzése

A festmény földi és égi világot állít szembe, két zónára osztva őket, és kompozíciós elemekkel összekapcsolva (álló alakok, részvétel a földi és égi eseményekben, fáklyák, kereszt stb.). Az assumptio animae központi eleme az újszülött csecsemő formájában helyezkedik el, és Augustinus neoplatonikus felfogása inspirálhatta. A festményt az üdvösségre vezető út tisztelet és jó cselekedetek általi irányát hangsúlyozzák.

A mennyei részen a felhők szétválnak, az „igaz embert” üdvözölve, míg a jeges felhők és magas, fantomszerű szentek jelenléte a mennyországot idézi. Krisztus, a Madonna és Keresztelő Szent János alkotta háromszög csúcspontja fényben ragyog. A mennyei rész központi alakjai apostolok, vértanúk, bibliai alakok, II. spanyol Fülöp, akik még életben volt, és Augustinus elképzelése szerint az „igaz” Fülöp lelkileg egyesül Krisztussal. A mennyei és a földi rész bámulatos módon keveredik egymással, de a kettősségnek alig van nyoma. A kompozíció középső részében egy angyal erőteljesen felfelé löki a születő lelket, amely mozdulatot ismét az ellenreformáció üdvösségről szóló tanításának vizualizálásaként értelmezik.

A csoda jelenete a festmény alsó részén, a földi síkon zajlik, ahol Szent Ágoston és Szent István tiszteletteljesen hajolnak Don Gonzalo Ruiz de Toledo grófja fölé. A gróf pompás páncélban áll, míg a többi alak sárga és vörös színekben öltözött. A páncélzat Tiziano portréinak katonai öltözete inspirálta. A jelenetet visszafogottan szemlélő nemesek úgy értelmezhetők, mint az ellenreformáció didaktikus célját kifejező elemek, vagy Greco művészetének bizánci eredetét tükröző kifejezések. A bal oldalon El Greco fia, Jorge Manuel látható, aki az alkotó aláírásával ellátott zsebkendőt tartja a kezében, hangsúlyozva a festmény didaktikus szándékát és a fiú kiemelt szerepét a jelenetben.

A festmény kromatikus harmóniája kiemelkedő és érzékletes. A nemesek fekete gyászruhái aranyhímzésekkel intenzív szertartásos hangulatot teremtenek. Az égi térben az irizáló és elefántcsont szürkék áttetsző harmóniája dominál aranyozott okkersárgákkal, míg a Madonna köpenyében a mélykék élénkvörössel párosul. A kifejezések, pillantások és gesztusok rendkívül érzelmesé teszik a jelenetet.

Részletek

Hatások

A festmény kompozíciója szorosan kapcsolódik az Istenszülő Szűz Mária mennybevételének bizánci ikonográfiájához. El Greco Szunnyadó anyát ábrázoló ikonja, 1983-ban felfedezve, központi szerepet játszik az állításban, miszerint az Orgaz gróf temetésének kompozíciója erre az ikonra épül.

Robert Byron bizánci festőként említi El Grecót, aki életében tetszés szerint dolgozott alkotóelemekkel és motívumokkal a narratív és kifejező követelményeknek megfelelően. Harold Wethey ezzel szemben elutasítja ezt a nézetet, hivatkozva az itáliai reneszánsz prototípusokra és az alkotás térbeli mélységét manipuláló manierista technikákra, különösen Tintoretto és Tiziano hatásaira. Wethey szerint El Greco manierista kompozíciós módszere a Temetés festményében különösen tisztán nyilvánul meg, ahol az egész cselekmény a frontális síkban zajlik.

A temetési jeleneteket gyakran ábrázolták a művészet egyik fő vallási témájaként. El Greco után festett, elhíresült temetkezési jelenetek közé tartozik Gustave Coubert Ornans-i temetés (1849), Francisco Goya A szardínia temetése (1812-1819 körül) és Caravaggio Szent Lucia temetése (1608) című alkotása.

Értékelés

Függetlenül a festmény hatásaival kapcsolatos eltérő megközelítéseiktől, a művet a művészettudósok egyöntetűen remekműként ünneplik. A művet El Greco első teljesen személyes alkotásaként, a Toledóban töltött első tíz év alkotói munkásságának csúcspontjaként értékelik.

Lambraki-Plaka szerint a Temetés mérföldkő a művész pályáján, amelyben összefoglalódik tudása, szakértelme, képzelete és kifejező ereje. Az alsó zónában a toledai társadalom prominens tagjainak lenyűgöző ábrázolása mellett Greco fiziognómiai és gesztusismeretével rendelkező, képzett portréfestőként mutatkozik be. A kolorista tehetségét a kromatikus harmónia és a gazdag színek használata igazolja, míg a hímzett miseruhák részleteiben megnyilvánuló miniatűrista tehetségéről tanúskodik. Az átfogó kompozíció innovatív elemeivel, mint a valóságos és szürreális szintézise, a térbeli mélység elhanyagolása és a lenyűgöző portrék sora, Greco rendkívüli művészetének minden aspektusát megjeleníti.