Munkássága és eredményei

Robert Delaunay színes és formailag kísérletező festményei a 20. század eleji európai művészeti irányzatok egyedülálló ötvözete. Legismertebb műveinek középpontjában a párizsi Belle Époque vizuálisan és intellektuálisan izgalmas világa állt, amelyben feleségével, Sonia Delaunayval megalapították az orfizmus mozgalmat. A stílust a fazettált kompozíciók, az élénk színek és a kortárs témák jellemezték, amelyek együttesen a modern élet és annak technológiai újításai iránti örömöt közvetítették.

Delaunay a neoimpresszionizmus és pointillizmus hatására mozaikszerű formákat alkotott színnégyzetek felhasználásával korai műveiben. Stílusa érettséget mutatva továbbfejlesztette ezt a technikát, geometriai fazettákká alakítva, ami a kubizmusra emlékeztet. Művei dinamikus mozgásérzékről és városi élet ünnepléséről szólnak, különösen Párizs és az Eiffel-torony gyakori motívumaival.

Delaunay saját színelméletét dolgozta ki, hangsúlyozva a szín mint anyagi forma és kifejező eszköz jelentőségét. Elérte, hogy a színek kölcsönhatása mozgást és mélységet sugalljon, függetlenül a természeti referencia nélkül. Delaunay a fény által létrehozott színes síkokat említi, amelyek a kép szerkezetét alkotják, és azt hangsúlyozza, hogy a természet már nem a leírás tárgya, hanem egy ürügy az absztrakció felé történő elmozduláshoz.

Robert Delaunay életrajza

Gyermekkor

Robert Delaunay 1885-ben született gazdag és excentrikus szülők gyermekeként. Párizsi korai életét a szülők válása és a családi feszültségek jellemezték. Apját alig látta a válás után, és nagynénje, nagybátyja nevelte La Ronchère birtokán. Delaunay nevelkedése hasonló volt felesége, Sonia gyermekkori élményeihez, aki szintén gazdag rokonoknál nevelkedett Szentpéterváron.

Korai tanulmányai és munkái

Az ifjú Delaunay gyenge tanulóként az íróasztala fedele mögött akvarellfestéssel töltötte az órákat, és formális művészeti képzés hiányában nagybátyja elküldte Belleville-i színháztervezésre. Itt sajátította el a nagyméretű színházi díszletek készítését, ami későbbi munkásságára is hatott.

1903-ban Bretagne-ba utazott, ahol Henri Rousseau-val találkozott, és az ottani festészeti csoport munkái inspirálták. Párizsba visszatérve Jean Metzingerrel barátkozott, és Seurat divizionista technikája ihlette mozaikszerű kompozíciókat alkottak. Kísérleteikről 1907-ben Louis Vauxcelles kritikus írt egy cikkében. 1909-ben Robert Delaunay véletlenül találkozott a szenvedélyes fiatal művésznővel, Sonia Terkkel, aki később felesége és munkatársa lett.

Az orosz emigráns Terk gazdag háttérrel rendelkezett, és előző házasságát a homoszexuális műkritikus Wilhelm Uhde-val kötötte. Sonia és Robert közötti szenvedélyes viszony és Sonie terhessége miatt Uhde beleegyezett a válásba. Sonia és Robert 1910-ben házasodtak össze, és hamarosan rájöttek, hogy ő lesz a család fő kenyérkeresője. Együtt éltek és alkottak a Rue des Grandes Augustins-on, inspirációt merítve a St Michel körút élénk színeiből és mintáiból.

Felnőtt időszak

Az első világháború előtti Párizsban Delaunay részt vett az avantgárd mozgalomban, amely tele volt esztétikai felfedezésekkel és újításokkal. Kiállított a párizsi Salon D’Automne-ban és a Salon des Independants-ban, ahol színekkel és ritmussal kezdett kísérletezni.

1911-ben született fiuk, Charles, és egy évvel később, 27 évesen, Delaunay-nak volt az első önálló kiállítása a párizsi Galerie Barbazangerben. Munkáit többek között Wassily Kandinszkij és más német expresszionisták is elismerték. Kandinszkij meghívta 1912-ben, hogy állítson ki a Blaue Reiter-kiállításon Németországban, és részt vegyen a Der Sturm című almanach készítésében.

Delaunay a gesztikus, grandiózus festészet híve volt, és hosszú munkaidőket töltött a termelékeny időszakokban. A híres Eiffel-torony sorozatával jelentős figyelmet kapott a művészvilágban, részt vett európai kiállításokon, köztük a Salon des Independents kubista termében.

Munkái fokozatosan tárgytalanabbá váltak, megjelenítve olyan geometrikus formákat, mint a forgó körök és ablakok. Andre Warnod egy „virágzó új iskola” létrejöttéről írt, amely elhagyta a kubizmust. Ugyanebben az évben Guillaume Apollinaire az „orfizmus” kifejezést alkotta meg Delaunay, Sonia és Frantisek Kupka műveinek leírására. Apollinaire a festők teremtő késztetését az ókori Orfeuszhoz hasonlította, és azt állította, hogy Picasso a másik táborban áll, ellentétben Delaunay-val, Kandinszkij-vel és Duchamp követőivel.

Delaunay munkássága elismerést szerzett, de erőteljes, szókimondó személyisége kimerítő volt. Gyakran szembeszállt másokkal és hangoztatta egocentrikus állításait, mint például a „szín csak színezés volt előttem”. Soniának gyakran kellett közvetítenie konfliktusokban. Delaunay lobbanékony természete ebben az időszakban elidegenítette mind a tanítványait, mind a kollégáit.

Otthonuk

Delaunay-ék otthonukat rendszeresen megnyitották a művészek, költők és más kreatív szellemű emberek előtt. A vendégeik között olyan neves alkotók szerepeltek, mint Henri Rousseau, Jean Metzinger, Guillaume Apollinaire, Fernand Léger, Albert Gleizes, Henri Le Fauconnier és Blaise Cendrars. Vasárnaponként otthonuk kulturális központtá vált, ahol művészeti, zenei és irodalmi beszélgetéseken vehettek részt a vendégeik.

A csoport tagjai csütörtökönként a Montparnasse-i Bal Bullier-ben találkoztak, ahol a szimultán mintákban történő táncolás volt a jellemző. Delaunay-ék mindig a figyelem középpontjában álltak, extravagáns, többszínű ruháikban, amelyek a futurista mozgalom egyediségét tükrözték. Ruháikat Giacomo Balla „futurisztikusnak” nevezte, és a nemzetközi média figyelmét is felkeltették. A csoport tagjai színpompás zoknikat is hordtak, hogy cipő nélkül is könnyebben tudjanak táncolni.

Együtt voltak a modernitás és az új technológiák rajongói, és Delaunay több művében is kifejezte ezt az érdeklődést, például a „Hódolat Bleriot-nak” című alkotásában, amely az új korszak allegóriája volt.

Spanyol és portugál időszak

Az első világháború kitörésekor Delaunay-ék éppen nyaraláson voltak, távol a harcoktól, először Portugáliában, majd Észak-Spanyolországban. Bár Robert később bevonult, szívszorítása és összeesett tüdeje miatt alkalmatlannak nyilvánították a szolgálatra. Sonia, az orosz forradalom miatt jövedelme nélkül maradt, így divattervezésbe kezdett, saját butikot, a Casa Sonia-t alapítva. Ennek köszönhetően mindkét művésznek stabil forrása lett a megélhetésnek. A háború után Robert találkozott az orosz száműzött Szergej Diagilevvel és az Orosz Balett tagjaival, és megbízást kapott a díszletek tervezésére. Sonia pedig a jelmezek elkészítésével járult hozzá az előadásokhoz

Háború után

1920-ban Delaunayék visszatértek Párizsba. Sonia sikeres divattervező lett, így Robert ismét művészi tevékenységének szentelhette magát.

Újra nyitották vasárnapi szalonaikat, melyek vonzották a fiatal művészeket. Lakásuk élő, egyidejű műalkotássá vált, amelyet dadaista és szürrealista barátaik festményekkel, versekkel és aláírásokkal díszítettek.

Pénzügyi nehézségeik miatt 1922-ben Henri Rousseau A kígyóbűvölő című festményüket eladták a Louvre-nak. Robert ebből vásárolta meg első autójukat, és az autóvezetés lett az egyetlen kikapcsolódása. Bár technológiai progresszivitásukkal híresek voltak, Robert művészeti téren lemaradt felesége mögött, és 1922-es egyéni kiállítása sem hozott számára jelentős sikert, noha szürrealista barátai hűségesen látogatták.

Késői évei

Az 1930-as évek közepére Robert Delaunay hírneve megkopott, és olyan műveken dolgozott, amelyek befejezetlenek és meggyőződés nélküliek voltak. Kísérletezett új pigmentek kifejlesztésével és a kő és homok lakkozásával, de ezek eredménytelennek bizonyultak.

Az 1920-as évek végén a figuratív művek felé fordult, majd visszatért a teljes absztrakcióhoz. Az 1925-ös Exposition Universale kiállításon bekövetkezett mélypontot az a vitatott aktkép jelentette, amelyet a követségi terem társalgójába készített.

Ugyanebben az évben mindketten, Robert és Sonia, 40 évesek lettek. Sonia sikeres divattervező lett, de vágyakozni kezdett korábbi festői pályafutása után. Robert bátorította a szellemi kíváncsiság visszatérését, és hangsúlyozta az ötletek népszerűsítésének fontosságát. A Wall Street 1929-es összeomlásával a divat couture iparág hanyatlásnak indult, így Sonia bezárta butikját.

A pénzhiány miatt a házaspárt arra biztatták barátaik, hogy jelentkezzenek munkanélkülinek, de Robert büszkesége ezt megakadályozta. 1932-ben csatlakoztak az Abstraction Creation csoportjához, majd négy évvel később meghívást kaptak az 1937-es Exposition Internationale des Arts et Techniques dans la Vie Moderne kiállításra. Itt Robert vezette a projektet, ötven munkanélküli művésszel együtt dolgozva. A repüléstechnikai pavilonhoz készített hatalmas falfestmények a vasúti utazás romantikáját ábrázolták. A kiállítás sikeres volt, de Picasso Guernica című alkotása árnyékolta be, növelve a régóta tartó irigységét a spanyol művész iránt.

Az 1937-es kiállítás után a Delaunay házaspár sikereket ért el, de a második világháború elől menekülve Dél-Franciaországba költöztek. Robert romló egészsége miatt 1941-ben elhunyt Montpellier-ben. Sonia még harminc évig élt, fiukkal együtt gondozva Robert hagyatékát, és hűséggel őrizve emlékét

Robert Delaunay hagyatéka

Robert Delaunay hírneve élete során hullámzott, de az első világháború előtti időkben jelentős hatással volt más művészekre és írókra. A „Megjegyzés a valóság felépítéséről a tiszta festészetben” című szövege alapvetőnek számított az absztrakt művészet elméletének kialakulásában.

1912-13-ban Delaunay ellentmondásos szerepet játszott a kubizmussal szemben, inspirálva az új irányokat kereső fiatal művészeket, mint például Morgan Russell, aki megalapította a szinkronista mozgalmat, bővítve a színelméletet, amit Delaunay is tett. Később azonban Russell és Wright tagadták az orfizmussal való kapcsolatot.

Galéria