A kubizmus a 20. század elején kialakult avantgárd művészeti mozgalom, mely jelentős hatást gyakorolt az európai festészetre, szobrászatra, zenere, irodalomra és építészetre is. A kubista művek a tárgyakat elemzik, szétszedik, majd absztrakt formában újraalkotják, több perspektívát felhasználva.

A mozgalom Pablo Picasso és Georges Braque kísérletezéseiből született, különös hangsúlyt fektetve a formák geometriájára. A háttér és előtér összeolvadása, valamint a tér reneszánsz ábrázolásának megkérdőjelezése az egyik legmeghatározóbb jellegzetessége volt a kubizmusnak.

Híresebb kubista festők

• Alexander Archipenko
• Albert Gleizes
• Fernand Léger
• Georges Braque
• Jean Metzinger
• Juan Gris
• Pablo Picasso
• Robert Delaunay

A kubista filozófia és nézőpont

A kubisták elhagyták a reneszánsz óta alkalmazott perspektívát és realisztikus modellezést. Nyitott formákat kutattak, átszúrták az alakokat és tárgyakat, hagyva, hogy a tér átjárja azokat, összeolvasták a háttért az előtérrel, és különböző szögekből mutatták be a tárgyakat. Az analitikus kubizmusnak nevezett mozgalom az első szakaszában a tér, mozgás és idő modern élményére válaszként jelent meg. A második szakaszban, a szintetikus kubizmusban, a művészek nem művészeti anyagokat használtak absztrakt jelként, és az eseményekkel, különösen az első világháborúval való szoros kapcsolatukat mutatták be. A kubizmus megnyitotta az utat a nem ábrázoló művészet felé, hangsúlyozva az ábrázolt jelenet és a vászon egységét, amit később művészek, például Piet Mondrian is folytattak.

A kubizmus története

Kezdetek

A kubizmus kulcsfontosságú pillanataként Paul Cézanne 1907-es retrospektív kiállítása szolgált, amely nagy hatással volt Picasso-ra és Braque-ra. Cézanne munkája, a természet egyszerűsített ábrázolása, a nem nyugati művészet hatása, valamint Picasso Les Demoiselles d’Avignon című műve mind előrevetítették a kubista festészet fejlődését.

Braque is csatlakozott a kubista kísérletekhez, és 1908-ban Kahnweiler galériájában mutatta be a műveit, ahol Picasso is támogatást kapott. Kahnweiler vállalta, hogy megvásárolja a műveiket, ezért a művészek nem kellettek aggódjanak a mecénások véleménye miatt. Ezen után Picasso és Braque főként Kahnweiler galériájában állított ki. Picasso és Braque 1909-es szoros együttműködése meghatározó volt a kubizmus kialakulásában. Rendszeresen találkoztak, és együttműködésüket könnyítette az, hogy mindketten Párizs Montmartre negyedében éltek.

Kahnweiler 1912-ben adta első nyilvános interjúját a kubizmusról, válaszként a növekvő érdeklődésre. A háború alatt Kahnweiler száműzetésbe került, és a kubista művészet fő kereskedője Léonce Rosenberg lett.

Szalonkubizmus

A szalonkubisták, akik műveiket olyan kiállításokon mutatták be, mint az Automne-i Szalon, nem voltak közvetlenül kapcsolatban Picassóval és Braque-kal, de kísérleteik hatással voltak rájuk. Robert Delaunay, Albert Gleizes, Fernand Léger, Juan Gris, Henri Le Fauconnier, Roger de La Fresnaye és Jean Metzinger közé tartozó művészek révén vált a kubizmus széles körben ismertté az 1910-es évek elején.

Ezek a festőművészek együtt állítottak ki az 1911-es Függetlenek Szalonján, és ezzel megismertették a kubizmust a nagyközönséggel. A Függetlenek szalonja nem zsűrizett kiállítás volt, ahol a közönség reakciója attól függött, hogyan és hova akasztották ki a festményeket. A festmények mondhatni igen nagy feltűnést keltettek.

A kubizmus szakaszai, fejlődése

Korai és proto-kubizmus (1908-09)

A mozgalom e korai szakasza az 1907-es Paul Cézanne-retrospektív kiállítás nyomán jött létre, amikor sok művész újra vagy először ismerkedett meg Cézanne munkásságával, aki halála előtt a dél-franciaországi Aix-en-Provence-ban élt, és évek óta nem állított ki Párizsban. Számos művészre, aki látta a retrospektív tárlatot, hatással volt a háromdimenzió hiánya, ecsetkezelésének anyagszerűsége és az egységes ecsetvonások használata.

Analitikus kubizmus (1910-12)

A kubizmus ebben a szakaszában a stílus rendkívül szisztematikusan fejlődött. Az analitikus korszak a tárgyak részletes megfigyelésére épült, a háttérben lévő tárgyakat gyakran különböző nézőpontokból ábrázolva.

Picasso és Braque portrékra és csendéletekre korlátozta témáikat, a földszínek és tompa szürkék palettáját alkalmazva a töredezett formák közötti egyértelműség érdekében. Bár műveik gyakran hasonlítottak egymásra, egyedi érdeklődési területeik kibontakoztak. Braque inkább robbanó vagy töredékes tárgyakat ábrázolt, míg Picasso vonzó erőkkel mágnesesen rendezte el őket a kép központjában.

A szakasz végén Juan Gris is csatlakozott a kubizmushoz, megőrizve a formák élességét, javaslatokat téve a kompozíciós rácsra, és színeket belecsempészve a korábban monokróm stílusba.

Szintetikus kubizmus (1912-14)

Kubizmus ebben a szakaszában mind Picasso, mind Braque idegen elemeket kezdett bevezetni kompozícióikba, folytatva a többszörös perspektívával való kísérletezést. Picasso a Székdobozos csendéletben(Still Life with Chair-Caning ) (1912) falipapírt is használt, beindítva a kubista kollázst, Braque pedig újságpapírt ragasztott a vásznaira, ezzel elindítva a papier-collé felfedezését.

Ez részben az analitikus kubizmus radikális absztrakciójával szembeni növekvő kényelmetlenségükből fakadhatott, bár megállapítható, hogy ezek a szintetikus kísérletek még radikálisabb irányba vitték el a tér reneszánsz ábrázolásától, és a tárgyak és alakok konceptuálisabb ábrázolása felé fordultak. Picasso szobrászati kísérletei is részei lettek a szintetikus kubista stílusnak, ahol kollázselemeket alkalmazott.

Kristály kubizmus (1915-22)

A háborús káoszra reagálva sok francia művész visszahúzódott a radikális kísérletezéstől, és a kubizmus e szakaszát „a lehetőségek fokozatos bezáródásának végtermékének” nevezték.

Léger Három nő (Three Woman) (1921) című művében az ábrázolt tárgyak inkább keményen szélezettek, minthogy alacsony domborművek egymásra fedett darabjaira emlékeztessenek. Léger nem próbálta meg a tárgyakat különböző szögekből bemutatni.

A kubizmus hagyatéka

A kubizmus az 1910-es években gyorsan elterjedt egész Európában, a képi ábrázolás szisztematikus megközelítése és a tárgyak újszerű ábrázolásának nyitottsága miatt egyaránt. A kritikusok megosztottak voltak abban a kérdésben, hogy a kubisták a képek objektívebb ábrázolását tűzték-e ki célul – és így többet mutattak-e ki azok lényegi jellegéből -, vagy pedig elsősorban a torzítás és az absztrakció érdekelte őket.

A mozgalom számos 20. század eleji stílus, köztük a konstruktivizmus, a futurizmus, a szuprematizmus, az orfizmus és a De Stijl gyökere.

A mozgalom eszméi olyan népszerűbb jelenségekbe is beépültek, mint az art deco dizájn és építészet. Későbbi mozgalmakra, például a minimalizmusra is hatással volt a kubista rácshasználat, és nehéz elképzelni a nem ábrázoló művészet fejlődését a kubisták kísérletei nélkül. A 20. századi művészet más paradigmaváltó művészeti mozgalmaihoz, például a dadaizmushoz és a pophoz hasonlóan a kubizmus is alapjaiban rengette meg a hagyományos művészeti alkotást, a reneszánsz hagyományt a feje tetejére állítva és a művészettörténet menetét megváltoztatva, amelynek visszhangja a posztmodern korszakig tart.