Munkássága és eredményei

Cimabue, a toszkán festő és mozaikkészítő, kiemelkedő szerepet játszott az olasz művészet középkorból a modern korba történő átmenetben. Finom, de határozott szakítással a bizánci festészet sematikus módszerével, Cimabue munkássága megmutatta a képi három dimenzió és a naturalisztikusabb ábrázolás lehetőségeit, előkészítve a terepet a 14. századi firenzei művészet teljes újjászületéséhez. A művész a maga időszakában is kiemelkedő volt, és hatása az itáliai művészek következő generációjára, különösen tanítványára, Giotto-ra, ma is ünnepelt.

Cimabue, noha a történelem sokáig mellékszereplőként kezelte pártfogoltja, Giotto mellett, valódi örökségét kizárólag saját festményeinek minősége alapján biztosította.

A művész a keresztény díszítőművészet ikonfestésen túlmutató lehetőségeit látta meg, és az áhítatos oltárképekbe és freskókba egy emberközpontúbb elemet hozott. Cimabue kompozíciói a festői mélység irányába mutatnak, például az ívelt lépcsőfokok, amelyek Szűz Mária trónját körülveszik, illúziót keltve a térérzetnek. A művészt az érzelmi kifejezés képességéért csodálták, különösen az A keresztre feszítés című oltárképén, ahol hússzerű plaszticitást kölcsönzött a testábrázolásnak, elindítva ezzel a reneszánsz expresszív és naturalisztikus művészetét.

Cimabue életrajza

Gyermekkor

A 13. századi olasz mester, a Bencivieni di Pepo névre keresztelt, de inkább Cimabue néven ismertté vált művész életéről kevés hivatalos dokumentum áll rendelkezésre. Giorgio Vasari, az első művészettörténész, aki életrajzi antológiájában megörökítette Cimabue életét, a festőt Firenzében született nemesi családban látja, 1240-ben. Cimabue ifjúkora során keveset érdekelt az írás és az olvasás, majd a Santa Maria Novella kolostori iskolában kezdett el figurákat és állatokat rajzolni. Görög művészek érkezése Firenzébe lehetővé tette számára, hogy tanulmányozza munkáikat, és Vasari szerint Cimabue „messze felülmúlta a görög festőket”.

Korai tanulmányai és munkái

Cimabue korai képzéséről nincs megerősített információ, de korai munkái arra utalnak, hogy Giunta Pisano és Coppo di Marcovaldo hatása alatt állhatott. Lehet, hogy Coppo tanítványaként is szolgált egy ideig. Mivel kevés műve maradt fenn, és a dokumentumokban is kevés utalás van rá, a művek datálása spekulatív. Az egyik korai jelentős műve az arezzói San Domenico-bazilikában található fából készült feszület, amelyet körülbelül 1270-ben készített. Ez a mű már a bizánci stílus továbbfejlesztését mutatja, és Krisztusa közelebb áll a szenvedéstől terhelt emberi alakhoz, mint a diadalmas vagy dacos ábrázoláshoz.

Felnőtt időszak

1272. június 18-án Rómában egy közjegyzői okiratban tanúként említik „Cimabove Pictore de Florencia” néven. Bár római tevékenységéről kevés információnk van, az oklevélből kiderül, hogy Cimabue már elismert művész volt, harmincas évei elején járt. A dokumentum tanúi között szereplő befolyásos egyházi személyiségekkel jó kapcsolatokat ápolhatott.

Római tartózkodása után visszatérve Firenzébe Cimabue elkészítette a Santa Croce-bazilika számára a nagyméretű fából készült feszületet, amely súlyosan megsérült az 1966-os Arno folyó áradásakor. A mű Krisztus realisztikusan lecsüngő alakjával és kinyújtott karjaival az emberi szenvedést ábrázolja, eltérve a kor stilizált ikonográfiájától. A ruha redői és a testrészek kereszten túlnyúló megjelenése háromdimenziós hatást kölcsönöznek a műnek.

Cimabue egyik kiemelkedő projektje az Assisi Szent Francesco-bazilika freskóciklusa volt. A freskók keletkezési ideje valószínűleg 1277 és 1280 közötti. A bazilika két templomból áll: az alsó, román stílusú templom 1230 körül készült, míg a felső, gótikus templomot 1253-ban nyitották meg. Cimabue freskóciklusa a felső templomot díszíti, beleértve A négy evangélista, a Szűzanya történetei, az Apokaliptikus jelenetek és a Keresztrefeszítés témáját. A projekt megvalósításához Cimabue egy műhelyt hozott létre, amelyben számos segéd dolgozott, beleértve a római művészeket, Jacopo Torritit és Pietro Cavallinit. Egy jelentős áhítatos festmény ebből az időszakból Madonna és gyermeke. A történészek szerint vagy Cimabue, vagy talán valamelyik tanítványa festett, nagyjából ugyanabból az időből származik, mint a Santa Trinita Maestà és azért tartják rendkívül jelentősnek, mert egy díszes ruhát ábrázol – vagyis azt a hosszú anyagot, gyakran arany brokátot, amelyet a Szűzanya és a Gyermek trónoló széke mögé akasztanak -, amely a történészek szerint a nyugati művészetben a patchwork paplan első példája lehet.

Cimabue és Giotto

Cimabue és Giotto kapcsolatáról két híres mítosz is kering. A firenzei művész, Lorenzo Ghiberti elmesélte azt a történetet, hogy Cimabue kisfiúként találkozott Giottóval, aki éppen egy birkát rajzolt az életből. Cimabue-t annyira lenyűgözte a fiú tehetsége, hogy felvette a fiatal fiút tanítványának. Ez a történet évszázadokon át visszhangzott, és a preraffaelita festő, Frederic Leighton is megjelenítette. Egy másik beszámoló leírja, hogy Giotto azzal verte át a tanárát, hogy olyan meggyőzően festett meg egy legyet, hogy Cimabue többször is megpróbálta lesöpörni.

Cimabue valóban úgy vonult be a történelembe, mint a nagy kora reneszánsz festő (Giotto) tanára.

Kortársai rendkívül nagyra becsülték művészetét. Erről árulkodik, hogy Dante is megemlíti az Isteni színjátékban:

„Lám, festészetben Cimabue tartott
minden teret, és ma Giottót kiáltják:
s amannak híre éjszakába hajlott.”
(Purgatórium, XI. ének)

John Ruskin viktoriánus műkritikus úgy vélte, hogy Cimabue volt Firenze legjobb festője, akinek tehetsége Tintorettóéval és Michelangelóéval vetekszik. Azt állította, hogy csak azért, mert ő volt az első a reneszánsz alapjait lerakó művészek sorában, hozzájárulása és hatása háttérbe szorult az őt követők által.

Késői évei

Nagyon keveset tudunk Cimabue életének utolsó éveiben végzett tevékenységéről.

1300 és 1302 között két pisai projektre kapott megbízást: egy mozaikra a pisai székesegyház apszisához és egy oltárképre a Santa Chiara kórház számára. A művész haláláról nincs hivatalos feljegyzés, de egy 1302-es végrendelet szerint a festő örökösei örökölték a fiesole-i birtokát. Ezért feltételezhető, hogy 1302-ben halt meg, miközben még a pisai megbízásain dolgozott.

Cimabue hagyatéka

Cimabue öröksége szorosan kapcsolódik ahhoz a hosszú irodalmi hagyományhoz, amelyet nem kisebb személyiség, mint Dante alakított, de a sors úgy hozta, hogy legnagyobb tanítványa, Giotto zsenialitása és tehetsége háttérbe szorította. Mostanában a Cimabue-ról szóló tudományos diskurzus inkább önállóan értékeli a nyugati művészethez való hozzájárulását. Ma már elfogadják, mint nemzedéke legnagyobb művészét; azt az embert, aki hidat épített a bizánci és a kora reneszánsz művészet között.

Galéria