Összefoglalás

A művészettörténet panteonjában csak néhány kiválasztott személyiség ér fel Leonardo da Vinci hírnevéhez. A „reneszánsz ember” megtestesítője, Leonardo új ismeretek után kutatott a bölcsészettudományok és a természettudományok fellendülőben lévő területein. Az olasz magas reneszánsz úgynevezett „szentháromságának” egyik tagja (Michelangelóval és Raffaellóval együtt), Leonardo ma is leginkább a világ néhány legnagyobb remekművének festőjeként, valamint jegyzetfüzetek és rajzok sorozatáról ismert, amelyek megerősítik kora legelismertebb polihisztorának hírnevét.

Leonardo da Vinci a humán és természettudományok terén számos területen kiemelkedett, de leginkább festőként vált világhírűvé. Művészetének csúcspontjai közé tartozik a Mona Lisa, az Utolsó vacsora és a Vitruviuszi ember. Leonardo újító módszerekkel, például a sfumato effektussal, ahol az árnyalatok elmosódnak, túlszárnyalta korai reneszánsz mestereit, hozzájárulva a reneszánszkor kialakulásához.

Az alkotó művészete mellett Leonardo számos ötletet és találmányt jegyzett fel jegyzetfüzetgyűjteményében. Ezek magukban foglaltak jövőbeli találmányokat, anatómiai és botanikai vázlatokat, valamint a festészet filozófiáját.

Leonardo nagy építészeti tervei között szerepel egy hosszú vízi út Milánó és a Comói tó között, valamint a kettős spirál központi lépcső terve. A művész kreativitása és gyakorlatias problémamegoldó képességgel egyesült, hozzájárulva az építészeti alapelvek fejlődéséhez az évszázadok során.

Életrajza

Gyerekkor

Leonardo da Vinci, a történelem egyik legtehetségesebb és legkitalálóbb egyénisége, 1452-ben született a toszkánai Vinci városához közel eső faluban. Törvénytelenül született, apja, Piero Fruosino di Antonio da Vinci firenzei jegyző és földbirtokos, valamint parasztlány élettársa, Caterina gyermekeként (apja később egy másik nőt vett feleségül).

Apai nagyapja nevelte a családi birtokon, Anchianóban. Leonardo volt a tizenkét testvér közül a legidősebb, de soha nem tekintették törvénytelen gyermeknek. Olvasásból, írásból és számtanból alapfokú oktatásban részesült gyermekként, de a tanulás iránti szenvedélyét csak felnőttként mutatta ki.

Korai képzése

Tizennégy éves korában Leonardo Firenzébe költözött, ahol Andrea del Verrocchio Medicik által patronált híres műhelyében kezdett tanonckodni, aki maga is a kora reneszánsz mester, Donatello tanítványa volt. Feljegyzések szerint Leonardo a közeli Antonio Pollaiuolo műhelyében is megfordult.

Firenze valóban sok tehetséges fiatal művészt vonzott, köztük Domenico Ghirlandaiót, Pietro Peruginót és Lorenzo di Credit, és apja polgári rangját jelzi, hogy Leonardo egy ilyen tekintélyes műhelyben tanulhatott. Bár Leonardo csak alapvető latin és görög nyelvtudást szerzett, a kor firenzei művészei kénytelenek voltak a humán tudományok tanulmányozására, hogy jobban megértsék az ember helyét a modern világban, és Leonardo kíváncsi és szkeptikus elméje Verrocchio mentorálása alatt fejlődött (ahogyan azt E. H. Gombrich írta: „Abban a korban, amikor az egyetemek tanult emberei a csodált ókori írók tekintélyére támaszkodtak, Leonardo, a festő, soha nem fogadta el, amit olvasott, anélkül, hogy saját szemével ellenőrizte volna”).

Leonardo nevét a reneszánsz humanizmushoz kötik, amely a klasszikus értékekhez való visszatérést és az emberiesség értelmének megértését szorgalmazta. A humanizmus hangsúlyozta a „magasabb” oktatást és a polgári erények fejlesztését. Leonardo sokoldalú érdeklődése, beleértve a művészetet, anatómiát, építészetet, geometriát, kémia és mérnöki tudományokat, teszi őt a „reneszánsz ember” jellemzőjévé.

Első grafikái

1472-ben, hat év tanonckodás után, Leonardo a Szent Lukács Céh tagja lett Firenzében. Bár apja saját műhelyt alapított neki, Leonardo további négy-öt évig asszisztensként dolgozott Verrocchio mellett.

A korban megszokott módon Verrocchio műhelyének termése a mester és a tanítványa közötti együttműködésre adott alkalmat. Két Verrocchiónak tulajdonított kép, Krisztus megkeresztelése (The Baptism of Christ – 1475) és az Annunciáció (Annunciation  – 1472-75), a művészettörténészek, például Giorgio Vasari reneszánsz krónikás szerint Leonardo könnyedebb ecsetvonásait bizonyítja Verrocchio nehezebb kezeivel szemben.

1476-ban Leonardo da Vincit szodómiával vádolták meg három másikkal együtt. Homoszexualitásért szigorú büntetések vártak, de barátai befolyásos firenzei családokból származtak, így a hiányos bizonyítékok miatt felmentették. Talán a megbélyegzés miatt Leonardo következő éveiben visszafogottan viselkedett.

Leonardo da Vinci első festményei

Leonardo 1481-ben kapta meg legkorábbi megrendeléseit, de hamar felhagyott a firenzei munkáival, amikor Milánóba költözött, elfogadva a város hercegének ajánlatát. Milánóban „a herceg festője és mérnöke” volt. A milánói költözés mögötti okok között lehet, hogy Leonardo szeretett volna hátrahagyni egy korábbi botrányt, de inkább az elegáns és kegyes személyisége, valamint a szigorú milánói udvar jobban illettek hozzá. A firenzei neoplatonizmus és Milánó akadémikus légköre is befolyásolhatta a döntését.

Érett időszak

Leonardo 1482 és 1499 között Milánóban alkotott. 1483-86 között a Szeplőtelen Fogantatás Testvériség megbízásából készített Sziklák Szűzanyáján dolgozott (The Virgin of the Rocks), de jogi vita miatt 1508-ban megfestette a második változatot.

1485-ben hercegi küldetésként Magyarországra utazott, ahol Mátyás királlyal találkozott és udvari ünnepségek előkészítésén dolgozott. Magyarországi tartózkodása alatt építészeti terveken is dolgozott, például a milánói székesegyház kupolájának tervein.

Milánóban az anatómiai megfigyeléseknek szentelte sok időjét. Részletesen tanulmányozta az emberi test mozgását, felépítését és arányait, valamint a társadalmi interakció és kifejezésmód különféle aspektusait. Ennek következtében ebben az időszakban kevés festmény készült, de számos rajz tanúskodik Leonardo mesteri megfigyelőképességéről és az emberi érzelmek ábrázolásának kivételes képességéről.

Ebben az időszakban Leonardo aktívan kísérletezett új és különleges festészeti technikákkal. Kiemelkedő gyakorlata a „füstös” hatás elérése volt, amit sfumato néven ismertünk. Ezt a technikát a mázak és ecsetvonások mély ismeretéből fejlesztette ki, lehetővé téve, hogy a színek és a körvonalak egymásba folyjanak. Ennek eredményeként a hús vagy a szövet lágy modulációja és a kemény felületek, például a kristály vagy a haj tapinthatóságának áttetszősége kiemelkedővé vált. Az ábrázolt alakok és tárgyak bensőséges hitelessége egyedülállóan tükrözte a valóságot. Salvator Mundi (1490-1500) című festményénél például egy gömb áttetszőségét rendkívül érzékletesen ábrázolta.

Az utolsó vacsora és a szépség ábrázolása Leonardo da Vinci művészetében

Ezen időszak egyik kiemelkedő műve Az utolsó vacsora (1495-98), amelyet a milánói Santa Maria delle Grazie kolostor ebédlőjének falára készített. Ezt a freskót E. H. Gombrich „az emberi géniusz egyik nagy csodájának” nevezte, kiemelve a mű lenyűgöző részleteit és kifinomultságát.

Leonardo, aki híres szépségek alkotásáról ismert, ellentétben készített néhány rajzot, melyeken torz arcok és testek láthatók. Ezek közül kiemelkednek a Kopasz, kövér ember törött orral (A Bald Fat Man with a Broken Nose – 1485-90) és az öreg nő groteszk feje (Grotesque Head of an old Woman – 1489-90).

Martin Kemp művészettörténész szerint Leonardo néha a csúnya arcokat is követte, mert hisz abban, hogy a szépnek szüksége van a groteszkre, mint a fénynek az árnyékra. Jonathan Jones művészettörténész a Kopasz, kövér ember törött orráról azt mondja, hogy egy valódi, ijesztő figura, amit gyorsan, mégis határozottan rajzoltak meg, mint egy életből vett vázlatot.

Leonardo da Vinci festményei és képei ebből az időszakból

Ebben a korszakban készült híres portréja, a Hermelines Hölgy (ismert még Hölgy hermelinnel címmel is), mely Ludovico Sforza ágyasát, Cecilia Galleranit ábrázolja.

Leonardo utolsó, befejezetlen projektje Milánó elhagyása előtt a Gran Cavallo, egy öt méter magas bronz lovas szobor volt, mely Francesco Sforza emlékére készült. A tervezett szobor agyagmodelljét 1493-ban Maximilian császár és Bianca Maria Sforza esküvőjén mutatták be. A projekt soha nem valósult meg, és a francia megszállók a modellt céllövöldének használták. Milánó elvesztése után Leonardo Velencébe ment, ahol katonai mérnökként tengeri védelmi rendszereket tervezett. 1500-ban Firenzébe tért vissza, ahol a Santissima Annunziata kolostorban élt, matematikai tanulmányainak szentelve, és a San Francesco al Monte templom alapzatán dolgozott építészeti főtanácsadóként.

1502-ben Leonardo Cesare Borgia udvarában szolgált, akit VI. Sándor pápa fia és pápai hadsereg parancsnoka volt. „Fő katonai építészként és általános mérnökként” alkalmazták, katonai térképek készítésére és egy Arno folyó vízellátását biztosító gát tervezésére. A projekt során találkozott Niccolò Machiavellivel, akit bevezetett az alkalmazott tudományokba, és jelentős hatással volt a modern politikatudományra.

Firenzei kitérő és Mona Lisa

Leonardo 1503 tavaszán másodszor visszatért Firenzébe, ahol a Szent Lukács céh tagjaként elismerték. Dolgozott egy csatorna tájképvázlatán, amely Firenzét a tengerrel összekötné. Ezzel párhuzamosan elindult egy rendkívül termékeny festészeti időszak, beleértve a Szűz és gyermeke Szent Annával (1503-19), az Anghiari csata freskót (1503-05), valamint a Mona Lisa (1503-19) előzetes munkálatait. Gombrich szerint a Mona Lisa az élő pillanat megragadásában kivételes, és Leonardo mély megfigyelője volt annak, hogyan használjuk a szemünket.

Második milánói korszak

1508-ban Leonardo visszatért Milánóba, ahol az elkövetkező öt évben Charles d’Amboise, Milánó francia kormányzója és XII. Lajos, a francia király támogatását élvezte. Leonardo építészeti projektekkel foglalkozott, tervezett egy villát Károly számára, hídépítési terveket készített, és a Comói-tavat Milánóval összekötő vízi út tervét készítette el.

Sikeres műtermet vezetett, ahol tanítványai és új munkatársak dolgoztak. Bár festőként keveset alkotott, mégis elvállalt egy második szobrászati megbízást, amelyet végül Gian Giacomo Trivulzio katonai parancsnok elvetett a lovas szobor előkészítő vázlatai után.

Leonardo második milánói korszaka a tudományos tevékenységéről híres. Együttműködött az anatómussal, Marcantonio della Torre-val, létrehozva pontos rajzokat az emberi testről. Emellett foglalkozott matematikával, mechanikával, geológiával, optikával és botanikával. Repülőgép-tervekkel és katonai fegyverekkel is foglalkozott, mint a géppuska korai változata. Leonardo soha nem publikálta írásait, részben balkezessége miatt, másrészt félve felfedezéseit nyilvánosságra hozni.

A második milánói korszakban Leonardo és kedvenc tanítványa, Francesco Melzi, szoros társakká váltak, amely kapcsolat egészen Leonardo haláláig fennmaradt. Ebben az időszakban feltehetően diszkréten élhetett meleg férfiként, miközben eredményei és elismertsége biztos menedéket nyújtottak a korábbi megbélyegzések ellen.

Kései évek

1513-ban, miután a franciák ideiglenesen kiűzték Milánóból, a hatvanéves Leonardo Rómába költözött, Giuliano de’ Medici pápa ösztöndíját és lakhelyét kapva. Ebben az időszakban nehézségekkel küzdött művészi megbízások szerzése terén, miközben Rómában több jelentős művész is tevékenykedett. Leonardo főként matematikai tanulmányokra és technikai kísérletekre összpontosított, készített azonban térképet a Pontinai-mocsarakról és rajzokat a visszatért Medici család firenzei rezidenciájához.

Rómában I. Ferenc francia királlyal találkozva, aki felkérte a francia királyi udvar „első festőjének, építészének és mérnökének” lenni. Leonardo elfogadta a meghívást, és az utolsó három évét Melzi társaságában Clos Lucéban töltötte, közel François francia király Amboise-i kastélyához. Sok festményt és rajzot hozott magával, melyek a halála után Franciaországban maradtak, és ma a világ legnagyobb egyedi Leonardo-kollekciójának részei a Louvre-ban.

Franciaországban Leonardo főként a Keresztelő Szent János (St John the Baptist – 1513) című utolsó festményén dolgozott. A maláriajárvány miatt leállították új terveit. Tudományos munkáit szerkesztette, és a világvégéről szóló Víziók sorozatát készítette el, melyben a Deluges viharos rajzai is szerepeltek.

Leonardo da Vinci halála

Az utolsó éveiben Leonardo szoros barátságot ápolt I. Ferenc királlyal, akinek tervezhette a híres kettős spirál lépcsőt a Chateau de Chambord kastélyba. Leonardo 1519-ben halt meg Clos Lucéban, Melzi-t nevezve meg hagyatékának fő kedvezményezettjeként.

Leonardo da Vinci halála után Melzi gondoskodott jegyzetfüzeteiről és rajzairól. Melzi, akit Vasari „nagyon szeretett tanítványnak” nevezett, rendkívül értékesnek tartotta ezeket a dokumentumokat.

A Leonardo iránti tiszteletet jól példázza az az apokrif történet, amely szerint I. Ferenc jelen volt a halálakor. Vasari úgy írta le Leonardót, mint aki „a király karjaiban lehelte ki az utolsó leheletét”. Legendás barátságuk ihlette Ingres 1818-as festményét, I. Ferenc fogadja Leonardo da Vinci utolsó lélegzetvételét, amelyen Leonardo a király karjaiban haldokló Leonardót ábrázolja.

Leonardót eredetileg a Loire-völgyi Chateau d’Amboise kastély Szent Florentin kápolnájában temették el, de az épületet a francia forradalom alatt lerombolták. Bár úgy vélik, hogy az amboise-i Szent Hubertus kisebb kápolnájában temették újra, a pontos helyét nem erősítették meg.

Leonardo da Vinci hagyatéka

Leonardo da Vinci rendkívül sokoldalú művész és tudós volt, aki meghatározó szerepet játszott a magas reneszánsz korszakában. Kiemelkedő technikai hozzájárulásai közé tartozik az eltűnési pontok alkalmazása, a sfumato módszer használata, a chiaroscuro mély megértése, valamint karaktereinek rejtélyes arckifejezése. Festményei, találmányai, anatómiai rajzai, topográfiai feljegyzései, hidraulikai és mechanikai tervei, valamint építészeti eredményei mind hozzájárultak az európai művészet és tudomány fejlődéséhez.

Leonardo hatása rendkívüli volt különböző szakmákban és érdeklődési körökben. Zsenialitását érzékelteti az is, hogy Kemp hátborzongó kiváltságként említi a Mona Lisa tanulmányozását, rámutatva arra az érzésre, amit a festmény közelében átélhetünk. Bár aggódott a túlzott hírnév miatt, a Mona Lisa egyedülálló varázsa és élő volta még mindig megmaradt. A festőállványon keresztül az eredeti mű „valóságosan életre kel”, és az aura elemzésének kísérlete talán érthetetlen marad.

Leonardo da Vinci idézetek

• „A festészet inkább látott, mint érzett költészet, és a költészet inkább érzett, mint látott festészet.”
• „A festőnek minden vásznat fekete festékkel kell kezdenie, mert a természetben minden dolog sötét, kivéve ott, ahol a fény látható.”
• „A vágy nélküli tanulás elrontja az emlékezetet, és semmit sem őriz meg abból, amit befogad.”
• „Már régóta tudomást szereztem arról, hogy a tehetséges emberek ritkán dőlnek hátra, és hagyják, hogy a dolgok megtörténjenek velük. Elmentek és megtörténtek a dolgok.”
• „A festőnek az elméjében és a kezében van az Univerzum.”
• „A legnemesebb öröm a megértés öröme.”
• „Semmit sem lehet szeretni vagy gyűlölni, hacsak nem értjük meg előbb.”
• „A művészet soha nem fejeződik be, csak elhagyott.”
• „Minden dolog megismerése lehetséges”
• „Az embereknek három osztálya van: azok, akik látnak. Azok, akik akkor látnak, amikor megmutatják nekik. Azok, akik nem látnak.”

Könyvajánló

Daniel Arasse – Leonardo

Leonardo da Vinci egyszerre volt festő, szobrász, városépítész, mérnök és feltaláló ezt a szerteágazó pályafutást a kutatók ritkán értelmezik egységes egészként.

Daniel Arasse a kevesek közé tartozik: bemutatja az egyik legnagyobb elme szabadon burjánzó világát, megfesti a művész-filozófus portréját, szemlélteti Leonardo forradalmian önálló státuszát a kor kultúrájában, és roppant alapossággal elemzi művészi munkásságát a legegyszerűbb grafikáktól kezdve egészen a Mona Lisáig.

Sunita Gahir – A Leonardo da Vinci-rejtvénykódex

Ezt a százötven rejtvényt és fejtörőt tartalmazó könyvet Leonardo festményeinek, vázlatainak, ábráinak és írásainak a sokasága ihlette. A logikus gondolkodást, szellemes következtetést és mindenképpen éles elmét igénylő feladványokat a mester káprázatos keze munkájával ékesítettük.

Dimitrij Szergejevics Meserovszkij: Leonardo Da Vinci I-II. kötet

Úgy vélhetnénk, regényes életrajzot írni – különösen festőről – hálás feladat. Merezskovszkij viszont abból a feltevésből indul ki, hogy Leonardo da Vinciről többé-kevésbé valamennyi olvasónak vannak bizonyos előzetes ismeretei, ezért nem a klasszikus időrendet követve közelít a mester bemutatásához. In medias res – rögtön a 15-16. századforduló reneszánsz Itáliájának mindennapjai közt találjuk magunkat.

Pápák, hercegek, művészek éppúgy körbevesznek bennünket, mint az utcai árusok, mesteremberek forgataga. Meg sem lepődünk, ha a hóviharban a hegyek között elakadt utazók csapatában, a fogadóban Machiavellivel akadunk össze. A végletek kora ez: antik kincsek lelkes gyűjtőjével szemben ott lángolnak Savonarola és az inkvizíció máglyái.

A Madonna-arcokat vászonra álmodó Mester ugyanaz, aki gyilkoló hadigépezeteket tervez hol Milánó, hol Firenze, hol éppen Római urai számára. Ez a kettősség végighúzódik a regényen; számtalan formában bukkan fel az antik vagy keresztény, Krisztus és Antikrisztus, a természethű vagy ikonszerű ábrázolás dilemmája

Ross King: Leonardo és az utolsó vacsora

Az Utolsó vacsora több mint öt évszázad alatt az emberiség egyik legfontosabb és legismertebb művészeti, vallási és kulturális ikonja lett. A művészeti csoda mögött azonban ott húzódik egy valóságos és mélységesen emberi vonulat: Milánó történelmének és Leonardo életének sorsdöntő fontosságú eseményei. Ross King könyve, a Leonardo és az Utolsó vacsora a mester Milánóban töltött öt esztendejét és a világ leghíresebb művészeti alkotásának megszületését eleveníti fel.

Ízelítő a polihisztor életművéből – Leonardo da Vinci válogatott írásai

Leonardo, a polihisztor óriási hagyatékában filozófiai, művészeti és természettudományos tárgyú írások egyaránt szerepelnek. Jelen kiadás megpróbálkozik azzal, hogy új fordításban, arányos és teljes képet adjon a művészóriás munkásságáról, és csaknem negyven témakörben mutassa be a reneszánsz természetszemlélet teljességét.

Az idézetekhez fűzött jegyzetek arra törekszenek, hogy megadják Leonardo szavainak mai értelmezését, és hogy jelezzék a különbséget a két kor gondolkodásmódja között.