Összefoglalás

John Ruskin rendkívül befolyásos egyéniség volt, inspirálta olyan különböző embereket, mint Ghandi, Tolsztoj és Rossetti. Bár főként a viktoriánus kori Anglia vezető művészeti kritikusként és mecénásként ismerték, valójában sokoldalú polihisztor volt. A természet, Isten és a társadalom fontossága áthatotta munkásságát, és ezek az elvek irányították előremutató hitét.

Ruskin kiemelkedett az új festészeti stílusok támogatásában, a történelmi épületek védelmében, a természeti tájak megőrzésében, a nők oktatásában és a munkásosztály körülményeinek javításáért folytatott harcban. Felismerte az ipari forradalom veszélyeit, beleértve a környezetszennyezést is. Írásai új művészeket inspiráltak, segítették a National Trust létrejöttét, és védelméhez járultak hozzá Velencében. Nézetei hozzájárultak brit jóléti reformokhoz, mint a minimálbér, az ingyenes iskolai étkezés és az egyetemes egészségügyi ellátás bevezetése.

Ruskin rendkívül termékeny író volt, több mint 50 könyvet publikált széleskörű témákban, művészeti kritikától politikai értekezésekig. Innovatív elképzeléseit közölte számos írásában, beleértve előadás-átiratokat, leveleket és esszéket is. Egyszerűsített írásmódja révén igyekezett minél szélesebb közönség számára hozzáférhetővé tenni gondolatait.

Rush Ruskin festészete és művészete

Gyakran elfelejtik, hogy Ruskin maga is tehetséges művész volt, és azt mondta, hogy a rajzolás ösztöne olyan, mint az evés és ivás ösztöne. Már fiatal korától kezdve vázlatfüzeteket töltött meg, és egész életében kötetnyi kitűnő vázlatot és akvarellt készített a természetről; virágokról, virágokról, hegyekről, kövekről, felhőkről, ásványokról és madarakról.

Akvarelljei J. M. W. Turner expresszív stílusát utánozták, és a legtermékenyebb az 1840-70 közötti időszakban volt, életének későbbi szakaszában kevesebbet készített. Műveit azonban nem állította ki hivatásszerűen, ehelyett tanulmányait arra használta, hogy rögzítse a látottakat, és segítse írói munkáját. Bár sok képét soha nem osztotta meg, néhányat felhasznált esszéinek és könyveinek illusztrálására.

Művészetkritikusként Ruskin a „természethez való igazodás” eszméjét terjesztette, amely hatással volt a preraffaelita testvériségre. Azt hangsúlyozta, hogy a festők figyelmét a tájra kell összpontosítaniuk, és valósághűen ábrázolniuk a természetet. Az Arts and Crafts mozgalom fejlődésére is hatással volt a természetesség iránti elkötelezettsége, ellenezve a tömegtermelést.

Ruskin vallásos neveltetése szorosan összekapcsolódott elképzeléseivel. Szerinte a természet és a szépség elválaszthatatlanul kapcsolódik az isteni fogalmakhoz. Meggyőződése szerint a hit legjobb ábrázolási módja nem az epikus vallási jelenetek, hanem a természet és az emberi test hűséges ábrázolása. Ezek az elképzelések hatottak a preraffaelitákra is, akik harmonikusan integrálták vallásos áhítatukba a természet szépségét.

Kritikusok elmarasztalták, amikor Ruskin és a preraffaeliták ábrázolási stílusaiban a vallásos alakokat a munkásosztály hétköznapi tagjaiként ábrázolták (gyakran piszkos ruhákban és körmökkel), elutasítva az idealizált ábrázolást.

Festményei fiatal korából

Rohn Ruskin tájképei felnőttkorából

Állatos témájú művei

John Ruskin portréi

John Ruskin életrajza

Gyermek és fiatalkora

Ruskin, 1819-ben, jómódú szülők gyermekeként született Dél-Londonban. 4 éves korában a család Herne Hillbe költözött, és Ruskin szeretete a természet iránt ebben az időszakban alakult ki. Otthon tanult, apja akvarellgyűjteménye és anyja protestantizmusa inspirálta. Hétévesen már írt verseket, amelyekért apja fizetett neki.

Gazdagságuk lehetővé tette, hogy sokat utazzanak Európában, és Ruskint különösen lenyűgözte a Lake District festői tája. Az On Skiddaw and Derwent Water című verse 1829-ben jelent meg. Ruskin az Oxfordi Egyetemen tanult, de betegség miatt 1842-ben otthagyta.

John Ruskin felnőttkora

Házassága és szerelmi kapcsolatai

Ruskin 1848-ban feleségül vette Euphemia Gray-t (Effie), de a házasságuk katasztrófának bizonyult, mivel Ruskin nem tudott alkalmazkodni felesége érdeklődési köréhez, és nem tudta legyőzni anyja dominanciáját.

A házasság soha nem teljesült. Legendás történetek keringenek arról, hogy Ruskin nem tudott teljesíteni a nászéjszakáján mert annyira megdöbbentette a felfedezés, hogy fiatal feleségének szeméremszőrzete volt, ellentétben azokkal a nőkkel, akiket a festményeken látott, és akiket csodált.

Effie végül elhagyta Ruskint és házassága érvénytelenítését kérte, majd John Everett Millais-hez ment feleségül, akitől 8 gyermeke is született..

1865-ben Ruskin beleszeretett Rose La Touche-ba, egy fiatal tanítványába, de a lány szülei – Effie-vel folytatott levelezés után – megtagadták az engedélyt. Mikor Rose később, 27 évesen meghalt, Ruskin szíve összetört, és kezdtek megjelenni nála súlyos pszichológiai zavarok, amelyek egész életét kísértették.

Modern festők (Modern painters, 1843)

Ruskin 24 évesen írta meg a „Modern festők” című első kötetét, mely hatalmas hatást gyakorolt, támadást intézve a művészeti intézményrendszer ellen. A könyv 17. századi festőket, mint Claude Lorrain, Nicolas Poussin és Salvator Rosa bírálta, helyettük a természet pontos ábrázolását, különösen J. M. W. Turner művészetét támogatva.

A Modern festők kihívta Sir Joshua Reynolds és a Királyi Akadémia szabályait, de Ruskin szenvedélyes stílusa és újszerű gondolkodása sok rajongót vonzott, különösen kortárs írók és a preraffaelita testvériség körében. Az összesen öt kötetből álló sorozat Amerikában is lelkes fogadtatásra talált, ahol a művészek felszabadító erőként érezték.

Velence kövei (The Stone of Venice, 1851)

Ruskin szenvedélyesen szerette Velence építészetét, hevesen ellenállva a restaurálásnak. Az A velencei kövek című háromkötetes értekezésében kifejtette gondolatait, bővítve az építészet hét lámpása című korábbi esszéjének elveit. Az építészet vezető elveit az áldozat, az igazság, a hatalom, a szépség, az élet, az emlékezet és az engedelmesség alkotják. A Velence köveiben külön fejezet foglalkozott a gótika természetével, ahol Ruskin azt vallotta, hogy az építészet tükrözi a társadalom szellemi és erkölcsi állapotát.

Csodálta a középkori keresztény társadalmat, az egyéni kézművesi autonómiát és a közösségi művészetet, Isten szeretetéből ihletkezve. Ruskin elutasította a klasszikus stílus szigorú szabályait és geometriai formáit, látva ezeket a „ridegség”, az irányítás igénye és a „gőgös arisztokratikus stílus” kifejezőjeként. Számára a klasszikus építészet az egészséges civilizáció hanyatlását jelentette.

A könyv magyarul is megjelent, Velencze kövei címen.

Ez idáig (Unto This Last, 1862)

Az „Unto This Last” művét Ruskin egyik legkiemelkedőbb alkotásaként ismerik el, bár eltávolodik a hagyományos művészetkritikától. A könyv a kapitalista gazdaság érzékeny kérdéseivel foglalkozik, kiemelve az ipari forradalom által okozott dehumanizációt. Ruskin szenvedéllyel írta meg a művet, és személyes kéréssel fordult olvasóihoz, hogy segítsenek egy igazságosabb társadalom létrehozásában.

A mű elítéli az ipar ocsmányságát, a kereskedelem környezetre gyakorolt hatását, és szóvá teszi a társadalom gyermekmunkához való túlzott függését. Ruskin arra ösztönzi a munkaadókat, hogy gondolkodjanak el azon, vajon a saját gyermekeiket is bevonják-e ilyen munkába.

Az „Unto This Last”-ot ellentmondásosan fogadták, barátokat és szakmai ismerősöket egyaránt elidegenítve. A mű azonban jelentős hatással volt a brit Munkáspárt alapítóira és John A. Hobson közgazdászra. Mahatma Gandhi is inspirációt talált benne, és fordítását olvasva aktivistává vált, megváltoztatva az életét. Gandhi úgy vélekedett, hogy Ruskin könyvében felfedezett néhány meggyőződése inspirálta őt, és azért ragadta meg, hogy átalakítsa az életét.

Késő évei és halála

1869-ben Ruskin az oxfordi Slade művészeti professzorrá nevezték ki, de már az 1850-es évektől részt vett oktatásban és népszerű előadó volt. 1871-ben saját művészeti iskolát alapított, a Ruskin School of Drawing and Fine Artot, ami ellenezte a merev, mechanikus tanítási módszereket. Ugyanebben az évben megvásárolta Brantwoodot, ahol életét hátralévő részében töltötte. Az 1870-es évek végétől depresszióval küzdött és bipoláris zavar tüneteit mutatta.

Másodunokatestvére, Joan Severn gondozta, aki halála után örökölte a vagyonát. Ruskin 1900-ban influenza következtében hunyt el, kevés pénzt hagyva maga után, korábbi jelentős vagyonát még éltében jótékony célra ajándékozta el.

John Ruskin hagyatéka

Ruskin írásai meghatározóak voltak a preraffaelita testvériség és az Arts and Crafts mozgalom számára, és művészetkritikai stílusa úttörővé vált, hatással későbbi kritikusokra is. Írói és művészi tehetsége mellett radikális eszméi is előremutatóak voltak.

Szociális lelkiismerete révén jelentősen hozzájárult a társadalom javításához, támogatva nők oktatását, javítva a munkásosztály körülményeit, és létrehozva a Szent György Céhet, amely ma jótékonysági szervezetként működik. Ruskinnek köszönhetők a gondolatok a kertvárosokról, a Lake District védelméről, és az elképzelései hozzájárultak a National Trust megalapításához. Jóléti államot segített kialakítani Nagy-Britanniában, elősegítve az ingyenes egészségügyet, a minimálbért és a kiszolgáltatottak támogatását.

Többnyire konzervatívnak vallotta magát, de számos gondolata szocialista szemléletű volt. Hitt a hierarchiában, de abban is, hogy a gazdagoknak kötelességük megvédeni a szegényeket”. Még azt is neki tulajdonították, hogy előre látta az éghajlatváltozás borzalmait. A XIX. század viharfelhői című könyvében megjósolta „egy olyan időszakot, amelyet a jövő meteorológiai történelme bizonyosan úgy fog felismerni, mint a természet folyásában eddig fel nem jegyzett jelenségek egyikét”.