Mantegna életműve:

Andrea Mantegna (1448-1506) évtizedekig alkotott, áthidalva a kora és magas reneszánsz időszakát. Munkássága jól tükrözi a korszakot jellemző humanizmus és harci agresszió, kegyesség és haszonszerzés ellentéteit. Mantegna festményei egyedülállóan ötvözik a klasszikus katonai vitézség és keresztény jámborság témáit a XV. századi olasz Quattrocento stílusával.

A művészeti alkotásai erősen támaszkodnak a római császári uralkodók és keresztény szentek tiszteletére, és formailag is elegánsan kombinálják a chiaroscuro keménységét a lágy, naturalista finomsággal.

Mantegna a térbeli illuzionizmus úttörője volt, virtuóz vizuális torzításokkal keltette a háromdimenziós mélység illúzióját kétdimenziós felületeken. Freskóiban palotabelsők és égi terek látszatát teremtette meg.

Antikvárius és régész volt, a klasszikus kultúra hatásával, ami megjelenik munkáiban. Keresztény szenteket az ókori szobrászat stílusával jelenítette meg, míg Mária alakját pogány motívumokkal kombinálva. E motívumok tükrözik a császári katonai ambíciók és keresztény teológia közötti ellentétet.

Mantegna humanista, akinek műveiben intellektuális kíváncsiság és erkölcsi ambivalencia jelentkezik. Önarcképei élesen kifejezik kutató értelmiségi szellemét, kihangsúlyozva az éles vonásokat és az erkölcsi dilemmákat.

Andrea Mantegna élete

Gyerekkor

Andrea Mantegna Isola di Carturo szigetén született, és apja halála után Francesco Squarcione padovai festő örökbe fogadta. Mantegna tízévesen csatlakozott a paduai művészek céhéhez. Squarcione antikvitásokból álló gyűjteményével és tanintézményével híresült el.

Mantegna élete során megtartotta a klasszikus antikvitás és stílus iránti lelkesedését. Squarcione elleni jogi vitájában, ahol a kizsákmányolás vádjával felmentették, megszabadult Squarcione befolyásától.

Korai évek

Mantegna számára a reneszánsz Padova kultúrája, Firenze mellett, kiemelkedő jelentőségű volt. A város reneszánsz humanizmusa és szellemi törekvései a klasszikus eszmék és civilizáció reprodukálására összpontosítottak, ami táplálta Mantegna klasszikus érdeklődését. Jacopo Bellini nagy festő korai éveiben nagy hatással volt rá, Donatello pedig egyedi, pogány tematikával átszőtt stílust alkotott, amit Mantegna is magáénak érzett.

A tizenhét éves Mantegna már megbízásokat kapott, első dokumentált munkája a páduai Santa Sofia templom Madonna oltárképe volt, amelyet Giorgio Vasari dicsérően emlegetett.

1449-ben Mantegna a padovai Eremitani-templom Ovetari-kápolnájához készített több freskót, inicializálva a Niccolò Pizzolóval való közös munkát. Az együttműködés azonban tragikusan ért véget, amikor Pizzolo verekedésben halt meg. Mantegna magára vállalta a kápolna fennmaradó díszítését 1453-56 között.

A projekt során közelebb került a Bellini családhoz, és 1453-ban Jacopo Bellini kérésére feleségül vette Nicolosia Bellinit. Házasságából négy gyermek született.  Házassága révén Mantegna két befolyásos sógort is szerzett, Gentile és Giovanni Bellini festőket. Kettejük közül Giovanni volt nagyobb hatással Mantegna munkásságára, aki megtanította őt színpalettájának és stílusának lágyítására.

Mantegna Giovanni Bellini hatására kezdett érdeklődni az egyéni karakterek művészi közvetítése iránt, amely leginkább dinamikus portréin nyilvánul meg. Az Eremitani-freskókban található önarcképe kiemelkedik élesen meghatározott arckifejezésével és mély arcvonalával, amelyek erőteljes érzelmi intenzitást és gravitációt sugároznak.

A freskók elismerést és tiszteletet hoztak Mantegnának Padovában, kinevezésével a padovai iskola vezetőjévé. Mantegna mesterien alkalmazta a klasszikus technikát és szigorú stílust, Bellinitől tanult lágy karakterábrázolással kombinálva, így létrehozva finom és gyönyörű műveket. A művész rangos megbízásokat kapott szerte Itáliában, tovább növelve hírnevét.

Fenőtt időszak

Mantegna magas színvonalú művészete és hírneve felkeltette III. Ludovico, a Gonzaga-ház fejének érdeklődését. 1459-ben Mantegna elfogadta az ajánlatot és Mantovába költözött. Itt, a Gonzaga család mecenatúrájában, Mantegna felfedezhette klasszikus érdeklődését.

III. Ludovico és leszármazottai humanistákkal, művészekkel és értelmiséggel veszik körül, például Alberti és Brunelleschi, valamint a Medici család képviselőivel. Mantegna 1464-től kezdve amatőr régészként is tevékenykedett, részt vett csoportos ásatásokban, és számos római kori emléket gyűjtött. Ennek hatása művészetére is érezhető, művei tele vannak klasszikus utalásokkal és motívumokkal.

Ludovico havi 15 dukátot fizetett Mantegnának, de a művésznek gyakran kellett különböző megbízásokon is dolgoznia. Munkakörülményeivel és egészségi állapotával kapcsolatos panaszai időnként konfliktusokhoz vezettek Ludovicoval. Például vitába keveredett a metsző Simone di Ardizonéval, akit végül száműzött Mantovából.

Ludovico a házépítésen túl antikvitásokkal is ellátott otthont biztosított neki. Ludovico 1478-ban meghalt, de Mantegna továbbra is a Gonzaga-háznak dolgozott, készítve műalkotásokat II. Francesco számára. Caesar diadalai című művével (1484-92) példázta érdeklődését a humanizmus és a régészet iránt. Mantegna lovaggá ütését és végleges letelepedését 1492-ben hajtotta végre Mantovában.

Késői élete és halála

Mantegna késői művei fiatalos eleganciát és optimizmust sugároznak, annak ellenére, hogy fizikailag és anyagilag is nehezebb időszakon ment keresztül. Híres alkotásai, mint a Parnasszus (Parnassus, 1495-97) és a Győzelmi Madonna (Madonna of Victory, 1495), a katonai győzelem és lelki megvilágosodás témáit dolgozzák fel. Bár anyagi nehézségek és konfliktusok merültek fel mecénásaival és fiával, Francescoval, aki gyakran összeütközött a márkival, Mantegna mégis szenvedélyesen élvezte az élet örömeit. Az életének utolsó éveiben, fia és anyagi problémák miatt, nem volt olyan kényelmes, mint amilyen látszott a műveiben. 1506-ban, 74 évesen halt meg, és kívánságának megfelelően a mantovai Sant’Andrea-bazilikában temették el.

Andrea Mantegna hagyatéka

Mantegna klasszikus stílusa mély hatást gyakorolt az olasz reneszánsz művészetére. A klasszikus művészet témáival és stílusával való kapcsolata kihangsúlyozódott az utóbbi generációk művészeinél. Az általa favorizált idealizált szépségideál meghatározóvá vált a következő száz év festészetében és szobrászatában. Leonardo da Vinci és Albrecht Dürer is merített Mantegna munkájából, akit a térbeli illúzió mestereként ismertek el. Mantegna freskóinak háromdimenziós tér illúzióját keltő alkalmazása különösen figyelemre méltó. A Camera degli Sposi mennyezeti freskója például fantasztikus térbe vezet, és későbbi művészek, mint Correggio, Gaulli és Pozzo, is ezt az illuzionisztikus megközelítést alkalmazták.